Ugrás a tartalomra

Építőipar – cikkek

Tilki Róbert: Már a 2021-es költözésekről tárgyalunk

A Robertson Hungary ügyvezető igazgatója szerint a bérlőket és bérbeadókat egyaránt szorult helyzetbe hozza az építőipari kapacitáshiány és a megnövekedett költségszint, de a budapesti irodapiac továbbra is dübörög, 2018-ban minden eddigi rekord megdőlt. A konjunktúra folytatódásáról, Dél-Buda szerepéről, és a változó alkupozíciókról beszélgettünk.

2019 öt zöld építészeti trendje az élhető környezetért

A klímaváltozás az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb környezeti-társadalmi kérdésévé vált, így 2019-ben is létfontosságú kihívások állnak az emberiség előtt. Az építőiparnak kiemelt felelőssége van a kérdésben, hiszen a természetet jelentősen terheli az épített környezet, ráadásul a világ széndioxid-kibocsátásának 23 százaléka ebből az iparágból származik.

Almát az almával, a kiépítési hozzájárulás buktatói

Az irodai költségek jelentős részét teszik ki új iroda keresésénél a kiépítési költségek. A bérlőjelöltek általában hosszas keresgélés és ajánlatok bekérése után szembesülnek azzal, hogy a bérleti díj, üzemeltetési költség és bútorok költsége mellett jelentős tételt tesz ki a megálmodott iroda kiépítési költsége

Új vezető a DVM group tervezési részlege élén

A DVM group tervezési osztálya vezetésével Kiss Idát bízta meg, aki a több mint negyven fős tervezőcsapat munkájának koordinálása és szakmai felügyelete mellett a megbízókkal való zökkenőmentes kapcsolattartásért, valamint a tervezési munkák magas szintű, összehangolt elkészítéséért felelős.

A magyar építőipar jó úton jár

Magyarországon az építőipar volt az egyetlen olyan szektor , ahol csökkent a munkahelyi balesetek száma 2015 és 2016 között. A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. egészségügyi és munkavédelmi koordinátora, Lipták Timea szerint az egészséges és biztonságos munkavégzés területe még mindig folyamatos fejlesztésre szorul. Ez az egyik oka annak, hogy a vállalat már tizenkettedik éve rendezi meg Safety Week-nek keresztelt programját.