Michael, amikor legutóbb találkoztunk, már akkor is a rugalmasság jelentőségéről beszéltünk. Azóta a budapesti irodapiac mintha még inkább kivárásra rendezkedett volna be. Kevés az új fejlesztés, a vállalatok óvatosak, a korábban megszokott öt- tízéves bérleti szerződések pedig sokak számára túlságosan nagy elköteleződést jelentenek. Mennyire változott meg a piac?
Michael Paul Smithing: A változás nagyon jelentős, bár nem egyik napról a másikra következett be. Amikor évekkel ezelőtt Szingapúrban dolgoztam, az irodapiacon már világosan látszott, hogy a flexibilis megoldásoknak egyre fontosabb szerepük lesz. Emlékszem, az irodaközvetítő kollégáink azzal tértek vissza egy-egy tárgyalásról, hogy bizonyos projektek esetében már csak akkor kerülhetünk fel a lehetséges szolgáltatók rövid listájára, ha a hagyományos iroda mellett rugalmas megoldást is tudunk kínálni. Szingapúr természetesen egészen más léptékű és fejlettségű piac, mint Közép-Európa, de már akkor látszott, merre tartunk. Az elmúlt három-négy évben nálunk is egyértelművé vált, hogy a flex iroda nem valamiféle különleges, kiegészítő lehetőség, hanem egy korszerű irodaház szolgáltatási kínálatának fontos eleme. Bizonyos nagyvállalatok számára ma már majdnem olyan természetes elvárás, mint hogy legyen étterem vagy kávézó az épületben. Ennek egyszerű oka van: a vállalatok folyamatosan változnak. Növekednek, átszerveznek, új projekteket indítanak vagy éppen csökkentik a létszámukat. Egy hagyományos, hosszú távú bérleti konstrukció ezekhez a változásokhoz nem mindig képes alkalmazkodni.
Pedig az ember azt gondolná, hogy elsősorban a kisebb, növekedési szakaszban lévő cégek keresik az ilyen megoldásokat.
Michael Paul Smithing: Természetesen ők is, de az ügyfélkörünk ennél sokkal változatosabb. Vannak például olyan nemzetközi vállalatok, amelyek most indítanak új tevékenységet Magyarországon. Az egyik központunkban egy szolgáltatóközpont kezdte meg a működését, kezdetben körülbelül hatvan munkatárssal. A következő két évben bizonyítaniuk kell az anyavállalatnak, hogy Budapest megfelelő helyszín a tevékenységükhöz, rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő, és a működés gazdaságilag is eredményes lehet. Ebben a helyzetben teljesen értelmetlen volna rögtön több ezer négyzetméternyi irodát kibérelni öt évre, arra számítva, hogy egyszer majd kétszázötven munkatársuk lesz. Először ki kell próbálni a piacot. Ha a projekt sikeres, később bővíteni tudják a bérleti konstrukciót könnyedén.
A másik végletet azok a nagyobb vállalatok jelentik, amelyek már jelentős irodaterülettel rendelkeznek, de időközben megváltoztak az igényeik. Az egyik ügyfelünk korábban egy teljes irodaházat bérelt, később azonban a tevékenység átalakulása és a home office elterjedése miatt már jóval kisebb területre volt szüksége. Az informatikai szektorban különösen gyorsan változnak a körülmények, és a mesterséges intelligencia térnyerése további bizonytalanságokat jelent. A flex iroda ezekre a helyzetekre is megoldást kínál. Nem kell évekkel előre pontosan tudni, hány munkatársunk lesz, és mekkora területre lesz szükségünk.
Zsolt, ez azt is jelenti, hogy a cégek ma már nem feltétlenül akarnak saját maguknak irodát kialakítani, berendezni és hosszú éveken át fenntartani?
Horváth Zsolt: Pontosan. Egy szélesebb gazdasági változás részeként azt látjuk, hogy egyre több korábban termékként kezelt dolog szolgáltatássá alakul. Az előfizetéses üzleti modell régóta jelen van különböző ágazatokban, és most az irodapiacon is egyre nagyobb jelentőséget kap. Az iroda ma már sok vállalat számára nem egy öt-tíz évre szóló beruházás, hanem olyan szolgáltatás, amelyet az aktuális igényeinek megfelelően vesz igénybe. A cégvezető szeretné pontosan tudni, mennyibe kerül havonta a működés, és azt is, hogy szükség esetén milyen gyorsan tud változtatni. Korábban sok nagyvállalat rendelkezett azzal a tőkével és tervezhetőséggel, hogy hosszú évekre előre kialakítsa az irodastratégiáját. Ma a gazdasági környezet kiszámíthatatlansága miatt ők is egyre inkább a rugalmasságot keresik. Ahelyett, hogy jelentős összegeket kötnének le egy ingatlan kialakításában, kiszervezik ezt a feladatot egy szolgáltatóhoz. Mi biztosítjuk a megfelelő munkakörnyezetet, az infrastruktúrát és a kapcsolódó szolgáltatásokat, miközben a vállalat a saját tevékenységére koncentrálhat.
A beszélgetésünk helyszíne egy bel-budai irodaház, a DBH Residence, ahol a DBH Flex egy teljes szintet bérel. Kívülről nézve akár versenyhelyzetet is feltételezhetnénk: ugyanabban az épületben a hagyományos irodaterületek mellett egy másik szereplő is kínál irodákat. Éva, tulajdonosi és bérbeadói oldalról miért előnyös ez a konstrukció?
Gyarmati Éva: Mi egyáltalán nem versenytársként tekintünk a szolgáltatott irodákra. Éppen ellenkezőleg: olyan szolgáltatásként, amely kiegészíti az irodaház kínálatát, és ezáltal az egész épület vonzerejét növeli. Vegyünk egy egyszerű példát. Egy irodaházban gazdaságossági okokból nem feltétlenül érdemes nagy konferenciatermet fenntartani, hiszen a hagyományos bérlőknek erre csak alkalmanként van szükségük. Ha azonban működik az épületben egy szolgáltatott irodaközpont, annak tárgyalói, közösségi terei vagy más szolgáltatásai adott esetben a ház többi bérlője számára is elérhetők. De ennél lényegesen többről van szó. Egy nagyobb vállalatnak időnként új projekthez kapcsolódóan több munkatárs számára kell helyet biztosítania, miközben a tartós irodaterületét nem akarja növelni. Ilyenkor a flex iroda ideális megoldás lehet. Ugyanakkor egy hagyományos irodaház általában nem tud gazdaságosan egy-két fős irodákat kínálni. A szolgáltatott iroda viszont ezeket az ügyfeleket is képes megszólítani. Ha pedig egy kisvállalkozás később kinövi a kezdeti területét, akár az épület hagyományos bérlőjévé is válhat. Ez tehát mindkét fél számára előnyös együttműködés, és az ügyfeleknek is több választási lehetőséget biztosít.

A fenti fotón Michael Paul Smithing és Gyarmati Éva látható
Zsuzsanna, a bérlői igények között ma már sok olyan szempont szerepel, amely tíz évvel ezelőtt szinte fel sem merült. Mennyiben változott meg az, amit egy irodaépülettől elvárnak?
Makkai Zsuzsanna: Az irodát ma már nem lehet pusztán négyzetméterek és bérleti díjak alapján értékelni. Egyre fontosabb a teljes szolgáltatási környezet. A közlekedési lehetőségek, a kerékpártárolás, az elektromosautó-töltés, a környék szolgáltatásai, sőt az is, hogy az épület mennyire tud alkalmazkodni az új munkavégzési szokásokhoz. A hibrid munkavégzés miatt sokan nem járnak be mindennap, de amikor bemennek, akkor megfelelő környezetet, kényelmet és közösségi élményt szeretnének. Az irodaházaknak ezekre az elvárásokra is válaszolniuk kell. Az ESG-szempontok sem tűntek el, inkább a természetes elvárások közé kerültek. Ma már nem elegendő, hogy egy épület rendelkezzen valamilyen minősítéssel. A fenntarthatóságnak a mindennapi működésben, a szolgáltatásokban és a tényleges használhatóságban is meg kell jelennie.
Michael, egy ilyen együttműködésben van lehetőség arra, hogy bizonyos szolgáltatásokat az egész irodaház számára elérhetővé tegyetek?
Michael Paul Smithing: Ez az egyik legérdekesebb lehetőség. Jelenleg is gondolkodunk azon, hogyan lehetne egyes szolgáltatásainkat a ház valamennyi bérlője számára hasznosítani. Vegyük például a kerékpártárolókat. Ha egy cégnek csak egy-két munkatársa jár kerékpárral, nem feltétlenül gazdaságos számára külön tárolót fenntartani, esetleg egy teljes parkolóhelyet erre a célra bérelni. Ha viszont több bérlő közösen használhat egy megfelelő méretű, biztonságos kerékpártárolót, máris hatékonyabb megoldáshoz jutunk. Hasonló a helyzet az elektromosautó-töltőkkel. Mi már telepítettünk töltőt, és van lehetőség a rendszer bővítésére is. Nem feltétlenül kell minden vállalatnak külön infrastruktúrát kiépítenie. Sokkal észszerűbb lehet egy olyan megoldás, amelyet az épület valamennyi bérlője használhat, természetesen megfelelő díjazás mellett. Ráadásul a hibrid munkavégzés miatt ezeknek a szolgáltatásoknak a kihasználtsága is másként alakul, mint korábban. Nem mindenki tartózkodik egyszerre az épületben, így a közös használatnak komoly gazdasági előnyei lehetnek.
Zsolt, a szolgáltatások mellett továbbra is a lokáció az egyik legfontosabb döntési szempont. Ugyanakkor mintha a fiatalabb munkavállalók már másként ítélnék meg, milyen egy jó munkahely.
Horváth Zsolt: Erre nemrég egy nagyon érdekes példával találkoztam. Egy gyógyszeripari vállalat vezetőjével beszélgettünk, aki arról számolt be, hogy olyan munkavállalói elvárásokkal szembesül, amelyekre korábban egyáltalán nem kellett gondolnia. A cég egy budai villában működik. Ez korábban kifejezetten előkelő, vonzó környezetnek számított, a fiatalabb munkatársak egy részének azonban már nem feltétlenül az. Volt olyan kollégájuk, akinek az iroda megjelenése és környezete is szerepet játszott abban, hogy más munkahelyet keresett. A vezető számára különösen meglepő volt, hogy valaki azért sem szívesen mutatja meg a munkahelyét a közösségi médiában, mert azt nem tartja elég vonzónak.
Vagyis már az is számít, mennyire mutat jól az iroda egy TikTok-videóban?
Horváth Zsolt: Bármilyen furcsán hangzik, bizonyos munkavállalóknál ez is szempont lehet. De a történet ennél összetettebb. A fiatalabb generációk nem feltétlenül elégednek meg a jó fizetéssel és az érdekes munkakörrel. Fontos számukra a munka és a magánélet egyensúlya, a munkahelyi környezet, valamint az, hogy milyen lehetőségeik vannak a munkanap előtt vagy után. Egy olyan városi környezet, ahol könnyen megközelíthető az iroda, vannak éttermek, kávézók, közösségi terek, és akár a barátaikkal is találkozhatnak, sokaknak vonzóbb lehet, mint egy elszigeteltebb, bár egyébként elegáns irodaépület. A cégvezető, akivel beszéltem, maga is meglepődött azon, mennyire fontossá váltak ezek a tényezők. Amikor több munkatársa is hasonló igényeket fogalmazott meg, belátta, hogy az iroda kiválasztásánál már nem elegendő kizárólag a költségeket és a közlekedést vizsgálni. (Az alábbi fotón Horváth Zsolt látható - a Szerk.)

A DBH Flexnek több budapesti lokációja van, és ezek meglehetősen eltérő környezetben működnek. A bel-budai helyszín például más világ, mint a Váci úti irodafolyosó. Mennyire különbözik az ügyfélkör?
Horváth Zsolt: Jelentősen. Minden épületnek megvan a maga karaktere, és ez természetesen a bérlői összetételben is megmutatkozik. A Váci út Budapest egyik legfontosabb irodapiaci lokációja. A jó közösségi közlekedés és a nagyobb irodaházak miatt sok nemzetközi vállalatnak természetes választás. Egyes központjainkban inkább a nagyobb csapatok elhelyezésére van igény, míg más helyszíneken a kisebb, néhány fős irodák dominálnak. Bel-Buda megint más. Itt erősebb az a bérlői kör, amelynek a budai elhelyezkedés, a környezet vagy az ügyfélkapcsolatok miatt fontos ez a lokáció. Ügyvédi irodák, tanácsadó vállalkozások és más szolgáltató cégek is szívesen választják. Azt is látjuk, hogy egyre több vállalat figyelembe veszi, honnan érkeznek a munkatársai. Ha a csapat jelentős része Budán lakik, nem feltétlenül akar mindenki naponta átutazni a városon, még akkor sem, ha egyébként a Váci út kiváló irodapiaci helyszín.
Michael Paul Smithing: A lokációnak a vállalat tevékenységéhez is igazodnia kell. Egy nagy szolgáltatóközpont, amelynek sok munkatársat kell toboroznia, más szempontok alapján választ, mint egy magas hozzáadott értékű informatikai vállalkozás. Egy SSC számára például a metróval könnyen elérhető pesti lokáció előnyösebb lehet, mert nagyobb munkaerőpiaci vonzáskörzetet biztosít. Egy budai informatikai cég munkatársainak viszont éppen az jelenthet előnyt, ha az iroda közel van az otthonukhoz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bel-budai környezetnek van egy olyan karaktere, amelyet nem lehet egyszerűen megismételni. Más a beépítettség, kisebb léptékűek az épületek, több a zöldfelület, más hangulata van az utcáknak. Itt például kinézünk az ablakon, és nagy fákat látunk. Egy nagy forgalmú irodafolyosón ez egészen más élmény.
Éva, egy hagyományos irodaház szempontjából is ennyire meghatározó a környezet?
Gyarmati Éva: Természetesen. Egy épület karakterét nem kizárólag a műszaki paraméterei határozzák meg, hanem a környezete is. Bel-Buda sok tekintetben lakóövezeti jellegű, kisebb léptékű beépítéssel, zöldebb környezettel. Ez más épületeket és más bérlői profilt eredményez, mint a Váci úti irodafolyosó. Nem gondolom, hogy egyik lokáció általánosságban jobb volna a másiknál. Mindegyiknek megvannak a maga előnyei, és az a kérdés, hogy ezek mennyire illeszkednek az adott vállalat igényeihez. Egyre fontosabb az is, hogy a bérlők milyen szolgáltatásokat kapnak a házban, mennyire egyszerű a mindennapi működésük, és milyen gyorsan tud az épület alkalmazkodni a változó igényekhez.
Október közepén már lassan mérleget lehet vonni az évről. Michael, a DBH Flex számára hogyan alakul 2026?
Michael Paul Smithing: Jobban, mint a tavalyi év, és bizonyos tekintetben a saját terveinket is meghaladtuk. A budapesti centereink több mint a fele 100%-os a kihasználtsággal működik – sőt bizonyos, korábban más funkcióra használt területeket is irodaként tudtunk hasznosítani. Ez persze kellemes probléma, de azért probléma. Ha egy központ 93–95 % fölötti kihasználtsággal működik, már nagyon kevés tartalékterület marad. Márpedig a flexibilitás lényege éppen az volna, hogy ha egy ügyfelünk növekedni szeretne, akkor legyen hová bővítenie. Most is van olyan központunk, ahol az egyik fontos ügyfelünk jelentős bővülés előtt áll, és meg kell találnunk a megfelelő megoldást. Nyilvánvalóan nem szeretnénk elveszíteni egy jól működő, növekvő vállalatot csak azért, mert nem tudunk számára elegendő helyet biztosítani. A gazdasági bizonytalanság bizonyos szempontból a mi piacunknak kedvez. Ha egy vállalat nem tudja pontosan, mi vár rá két-három év múlva, akkor a rugalmas megoldásokat keresi.
Ez alapján logikus következő lépés lehet újabb központok nyitása. A mostani bel-budai helyszín hogyan került a portfólióba?
Michael Paul Smithing: Folyamatosan figyeljük a lehetőségeket. Ebben az épületben már több mint tíz éve jelen voltunk, korábban a DBH Group központja működött egy másik emeleten. Egyszer észrevettem, hogy egy teljes szint megüresedett, megkérdeztem, valóban elérhető-e, és még aznap megnéztük. Nagyon gyorsan látszott, hogy ebből kiváló szolgáltatott irodaközpontot lehet kialakítani. A projekt egyik fontos sajátossága, hogy nem teljesen új tereket kellett létrehoznunk. Sok mindent megtartottunk a korábbi kialakításból, és ahol szükséges volt, inkább falakat bontottunk, hogy az új funkciónak megfelelőbb tereket alakítsunk ki. Szerintem a fenntarthatóság egyik legjobb formája az, amikor a már meglévő épített környezetet hasznosítjuk újra. Nem kell mindent lebontani és újraépíteni csak azért, mert megváltozott a funkció. Ráadásul rendkívül gyorsan tudtunk dolgozni: a szerződés aláírásától a beköltözésig mindössze négy hónap telt el. És mindezt a tervezett költségkereten belül sikerült megvalósítani.
Négy hónap a szerződéskötéstől a beköltözésig? Ez a mai piacon kifejezetten gyorsnak számít.
Michael Paul Smithing: Nagyon gyorsnak. Egy hagyományos irodakialakításnál ma sokszor hat-kilenc hónap, esetenként még hosszabb idő is eltelhet, mire a bérlő ténylegesen birtokba veheti a területet. Egy szolgáltatott irodába viszont akár lényegesen rövidebb határidővel be lehet költözni. Egy gyorsan változó vállalat számára ez óriási különbség.
Zsuzsanna, a hagyományos irodabérleti piacon mennyire vált fontossá a beköltözés gyorsasága?
Makkai Zsuzsanna: Nagyon. A cégek jelentős része már nem akar vagy nem tud egy évre előre tervezni egy költözést. Természetesen a hagyományos irodapiacon is vannak gyors megoldások, különösen akkor, ha egy meglévő, jó állapotú kiépített területet sikerül megtalálni. Mi is törekszünk arra, hogy minél gyorsabban átadható irodákat kínáljunk. Ez gazdaságossági és fenntarthatósági szempontból is előnyös: ha egy korábban kialakított iroda kisebb átalakítással megfelel az új bérlőnek, akkor mindkét fél jól jár. Ugyanakkor az új fejlesztéseknél vagy a teljesen egyedi kialakításoknál a kivitelezési idő sokszor lényegesen hosszabb. Vannak olyan projektek, ahol a szerződéskötéstől a kulcsrakész átadásig hat-tizenkét hónappal kell számolni. Ez azt jelenti, hogy a bérlőnek nagyon korán el kell döntenie, milyen területre lesz szüksége. Márpedig ma éppen a hosszú távú tervezhetőség az egyik legnagyobb kihívás. (Az alábbi fotón Makkai Zsuzsanna látható - a Szerk.)

Korábban a szolgáltatott iroda sokszor átmeneti állomás volt: egy startup beköltözött, növekedett, aztán néhány év múlva hagyományos irodát bérelt. Működik még ez a modell?
Horváth Zsolt: Működik, de egyre kevésbé ez az egyetlen jellemző életút. Korábban valóban gyakori volt, hogy egy induló cég néhány fős irodával kezdett nálunk, majd amikor elért egy bizonyos méretet, hosszabb távú szerződést kötött máshol. Ma viszont nagyon sokan egyszerűen nem akarnak elköltözni. Vannak olyan ügyfeleink, akik tíz éve működnek valamelyik központunkban. A vállalatok felismerték, hogy a szolgáltatott iroda hosszú távon is működőképes megoldás lehet. Nem kell külön foglalkozniuk az üzemeltetéssel, a közüzemi szolgáltatásokkal, a tárgyalók kialakításával vagy az infrastruktúra fenntartásával. A gazdasági változások, a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia térnyerése miatt sokan nem is szeretnének öt évre előre elköteleződni. Lehet, hogy egy-két éves időtávban gondolkodnak, vagy évről évre szeretnének dönteni a folytatásról. A hagyományos bérleti konstrukció ezt nem mindig teszi lehetővé.
Beszéljünk egy kicsit a régióról. Prágát gyakran fejlettebb piacnak tekintik, Varsó a méreténél fogva külön kategória, Bukarest pedig sok szempontból Budapest közvetlen versenytársa. Hol tart ma a magyar flexpiac?
Horváth Zsolt: Szerintem Magyarország sok tekintetben fejlett piac, különösen a rugalmas irodamegoldások területén. Volt egy időszak, amikor sok nemzetközi vállalat érkezett, gyorsan nőtt a kereslet, és egymás után jelentek meg új szolgáltatók. Most inkább egyfajta konszolidációt látunk. Van néhány jelentősebb szereplő, de már nem jellemző, hogy folyamatosan új cégek lépnének be a piacra. A meglévő szolgáltatók között vannak növekedő vállalatok, de olyanok is, amelyek inkább a pozíciójuk megtartására törekednek. Prágában azt tapasztaltam, hogy néhány nagy szereplő olyan erőssé vált, hogy a kisebb, egy-két központtal működő szolgáltatóknak nagyon nehéz versenyezniük. Budapest ebből a szempontból valamivel kiegyensúlyozottabb piac, bár természetesen itt is zajlik a koncentráció. Románia más fejlődési szakaszban tart, ott még kevésbé zárult le ez az átrendeződés. Lengyelországot pedig a piac mérete miatt nehéz közvetlenül összehasonlítani Magyarországgal.
Michael, a DBH Flex következő éveiben Budapest vagy Bukarest kínál több növekedési lehetőséget?
Michael Paul Smithing: Mindkét piacon szeretnénk növekedni, és folyamatosan keressük a lehetőségeket. Budapesten azonban jelenleg több olyan lehetőséget látok, amelyből új szolgáltatott irodaközpont jöhet létre. Ennek részben éppen az az oka, amit sokan a budapesti irodapiac problémájaként emlegetnek: nagyon magas az üresen álló irodaállomány. Az általam legutóbb látott, harmadik negyedéves adat szerint a budapesti irodapiaci üresedési ráta 168 % körül alakult. Emellett jelentős mennyiségű olyan elkészült irodaállomány is van, amely jelenleg gyakorlatilag nem vesz részt az aktív piaci forgalomban. Összességében hétszazötvenezer négyzetméternyi üres irodáról beszélünk Budapesten. Ezt lehet problémának tekinteni, de én inkább azt kérdezem: hogyan tudnánk ezeket a területeket újrahasznosítani? Egy szolgáltatott irodaközpont kialakításához nem feltétlenül van szükség új épületre. Sokszor egy jó lokációban lévő, meglévő irodaházban is kiváló lehetőségeket találunk. Bukarest irodapiaca ebből a szempontból valamivel kiegyensúlyozottabban fejlődött, Budapesten viszont a nagyobb üres irodaállomány több lehetőséget teremthet számunkra: terveink szerint 2027 Q3-ra legalább két új centerrel bővítjük a portfóliónkat.
Éva, a hagyományos irodapiacon hogyan jelenik meg ez az átalakulás? Valóban egyre kisebb területre van szükségük a cégeknek?
Gyarmati Éva: Nagyon markánsan érzékeljük ezt a változást. Természetesen nem lehet minden vállalatra ugyanazt a képletet alkalmazni, de a gyakorlatban sokszor azt látjuk, hogy a korábbi irodaterületnek nagyjából a fele is elegendő. Egy olyan cég például, amely korábban ezer négyzetméteren működött, a hibrid munkavégzésnek köszönhetően ma adott esetben ötszáz négyzetméteren is elfér. Ez alapvetően megváltoztatja a bérlői keresletet. Ha egy vállalat szerződést hosszabbít vagy új irodába költözik, ma már jó eredménynek számíthat az is, ha ugyanakkora területet bérel tovább. Sok esetben inkább csökkenti a területét, esetleg jobb minőségű irodaházba költözik, de kisebb alapterületre. A szolgáltatott irodák számára ez természetesen kedvező folyamat, hiszen az egyre kisebb irodaterületeket a hagyományos irodaházak sok esetben nem tudják vagy nem akarják önállóan kialakítani és működtetni. Ez megint azt bizonyítja, hogy a hagyományos és a flexibilis irodapiac együttműködésében nagyon komoly lehetőségek vannak.
Michael Paul Smithing: Mi magunk is megtapasztaltuk ezt a változást. Amikor a DBH csoport a korábbi irodájából ideköltözött, a korábbi 871 négyzetméteres terület helyett mindössze 170 négyzetméterre volt szükségünk. Át kellett gondolnunk, hogy valóban indokolt-e fenntartani a korábbi irodaterületet, és hogyan tudunk hatékonyabban működni. A tapasztalatunk az, hogy a kisebb iroda nem feltétlenül jelent rosszabb munkakörnyezetet. Sőt, bizonyos szempontból még erősítheti is a csapat együttműködését, hiszen közelebb vagyunk egymáshoz.
A beszélgetés során sokszor elhangzott a rugalmasság szó, de eddig elsősorban a bérelhető területre és a szerződések időtartamára gondoltunk. Zsuzsanna, mennyire fontos az, hogy maga a tulajdonos vagy az épület menedzsmentje is rugalmas legyen?
Makkai Zsuzsanna: Legalább annyira fontos, mint a bérleti konstrukció. Hiába kínál egy irodaház jó lokációt, megfelelő műszaki színvonalat vagy versenyképes árat, ha a tulajdonosi döntések lassan születnek meg, vagy a menedzsment nem tud alkalmazkodni a bérlők igényeihez. Az egyik legnagyobb előny ebben az épületben éppen az, hogy a tulajdonosi és üzemeltetői oldal nyitott, gyors és együttműködő. Van egy világos keretrendszer, amelyen belül nagyon gyorsan lehet döntéseket hozni, és szükség esetén az egyedi igényekhez is alkalmazkodni. A mai piacon sok a gyors költözés, a rövid határidejű keresés. Ezeknél a helyzeteknél egyáltalán nem mindegy, hogy egy kérdésre napokon belül választ kapunk, vagy heteket kell várnunk a következő döntéshozói ülésig. A rugalmasság tehát nemcsak azt jelenti, hogy hány négyzetmétert lehet bérelni, vagy mikor lehet felmondani a szerződést. A gondolkodásban, a döntéshozatalban és a mindennapi együttműködésben is meg kell jelennie.
Michael, a DBH Flex oldaláról mi volt ennek az együttműködésnek a legfontosabb tapasztalata?
Michael Paul Smithing: Az, hogy a jó partnerkapcsolatoknak ma óriási értékük van. Zsuzsáékkal már hosszú évek óta ismerjük egymást, dolgoztunk együtt korábban is, ezért különösen örültem, amikor ez a lehetőség kialakult. Egy ilyen projektben az ingatlanközvetítő vagy tanácsadó partner szerepe sokkal nagyobb annál, mint hogy egyszerűen bemutat egy szabad irodaterületet. Meg kell értenie, pontosan milyen tevékenységet végzünk, mire van szükségünk, és mitől működik jól egy szolgáltatott irodaközpont. Nekünk speciális igényeink vannak, hiszen nem pusztán saját célra bérlünk területet, hanem egy szolgáltatást működtetünk az épületen belül. A közvetítőnek ezt a szempontot is képviselnie kell a tulajdonos felé. Ugyanakkor az együttműködés a másik irányban is működik: ha egy érdeklődőnek a hagyományos iroda helyett inkább a flex megoldás felelne meg, akkor a partnereink hozzánk irányíthatják. Ha pedig egy nálunk működő cég kinövi az irodáját, házon belül is megtalálhatja a következő helyét. Azt gondolom, hogy a jövő irodapiacán egyre nagyobb szerepe lesz az ilyen együttműködéseknek.
Vagyis a rugalmasság már nem pusztán egy irodapiaci termék tulajdonsága, hanem az egész ágazat működését meghatározó szemlélet?
Michael Paul Smithing: Pontosan. Ma már nem elegendő egyszerűen irodaterületet kínálni. Meg kell érteni, hogyan működnek a vállalatok, milyen változásokkal szembesülnek, és hogyan lehet az ingatlannal, a szolgáltatásokkal és a megfelelő partnerséggel támogatni őket. Az irodák nem fognak eltűnni. A vállalatoknak továbbra is szükségük lesz olyan helyekre, ahol az emberek találkozhatnak és együtt dolgozhatnak. Az azonban biztos, hogy a jövő irodája sokkal rugalmasabb lesz, mint amit korábban megszoktunk.